Falusi Mariann elárulta, mi lesz a sorsa Lang Györgyi lakásának

Falusi Mariann eheti interjújában arról is beszél, hogy egy évvel ezelőtt, Lang Györgyi halála idején veszítette el az édesanyját is.

2024. május 3., 14:17

Szerző:

A Heti Libazsír című interjúsorozat legutóbbi vendége a héten Falusi Mariann volt. A beszélgetésben a Pa-Dö-Dőből ismert énekesnő tesz egy nagy bejelentést azzal kapcsolatban, hogy mit tervez Lang Györgyi egykori lakásával.

Falusi Mariann terve

Hamarosan elérkezik Lang Györgyi elhunytának első évfordulója: a Pa-Dö-Dő másik tagja tavaly május 20-án halt meg. Falusi Mariann így hordja az emlékét a szívében:

„ő itt van minden nap minden dolgomban benne.”

Az interjúban a 65 éves énekesnő megkapja a kérdést, hogy úgy hírlik, hogy azt tervezi, hogy Lang Györgyi egykori lakását lakásszínházzá alakítják majd. Erre Falusi Mariann így felel:

„még nem szeretném bejelenteni, majd akkor, amikor valóban már ott lesz a küszöbön. De azt tartom mindenféleképpen jónak, hogy az a helyszín valamilyen értelmet nyerjen és valami olyat, hogy ne csak úgy odajöjjenek megnézni, hanem ott valamit látni lehessen. És miután a Györgyi nagyon szerette a színházat, én azt hiszem, hogy ez egy jó vonal lesz. Ennek a kidolgozása, az, hogy ez milyen legyen, hogy legyen, az még sínen van egyelőre.”

A szóban forgó lakás egyébként a Hősök tere, illetve a Bajza utca környékén található, és egyáltalán nem állt üresen az elmúlt egy évben sem. Falusi Mariann a következőket meséli róla:

„a lakásában minden hónapban egyszer összejövünk azokkal, akik őt nagyon szerették, a barátokkal. A Kulka Jancsival minden héten ott egyszer ebédelek legalább. És most lesz az évforduló, a Györgyi huszadikán halt meg, tizedikén lesz a születésnapja, ez a május nehéz hónap lesz.”

Az interjúban Falusi Mariann azt is említi, hogy nemcsak Lang Györgyit veszítette el tavaly, hanem az édesanyját is. Őróla a következőket mondja:

„Az anyukám tavaly halt meg, a Györgyivel majdnem egyidőben. Ő 84 éves koráig élvezte azokat az örömöket, amiket az adott, hogy nekem sikerem van. Anyuci nagyon-nagyon szerette a sikert és nagyon büszke volt rám.”

Falusi Mariann nyugdíjba ment

Az alább megtekinthető-meghallgatható interjú egy másik témája, hogy Falusi Mariann 4-5 nappal a beszélgetés rögzítése előtt lett nyugdíjas. Mint mondja, ez nem jelenti azt, hogy felhagyna a munkával, mivel olyan kevés pénzt kap, hogy ezt nem engedhetné meg magának.

„Ha az erőm engedi, akkor dolgozom, ameddig csak lehet. Ahogy elnézem a nyugdíjamat, élethosszig kell dolgoznom. De azért az a 86 ezer forint, amit én kapok nyugdíjnak, az nem hiszem, hogy olyan nagyon sok, amiből én nagyon meg tudnék jól élni”

– mondja Falusi Mariann, aki arról is beszél, hogy hogyan fordulhat elő, hogy ilyen alacsony a nyugdíja, ezt ide kattintva olvashatja el korábbi cikkünkben.

(Kiemelt kép: YouTube/Rangos Katalin)