Ha esik az eső, sírnak a családok Recsken

Magyar György, a recski családokat képviselő ügyvéd szerint kísérletiesen hasonlít az ügy a vörösiszap katasztrófához. 

2023. augusztus 14., 12:12

Szerző:

Egyre zűrösebb az utóélete a recski sárlavina katasztrófának. Magyar György a recski sárlavina áldozatait képviselő ügyvéd a 168 órának azt mondta, hogy „hiába a kártérítési alap, a recski kísérletiesen hasonlít a vörösiszap károsultak ügyéhez”.  Ahogy arról korábban beszámoltunk a Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amely 500 millió forintos határig kártalanítja azokat, akiknek károsodott a lakóingatlanja Recsken a június 8-án történt villámárvíz okozta sárlavina miatt megkárosodott. Magyar György szerint ez egy lufi, a kormány vis maiorra játszik, hogy eltussolják a felelősséget. 

Magyar György képviseli azt a 10 családot – nagyjából 50 főt – akiknek a házát elöntötte a sár júniusban, amikor ráomlott a NER-közeli bánya a recski falura. Ekkor 70-80 ember veszítette el az otthonát, az esőzések következtében a közeli bányát az utcájukra és házaikba mosta a lezúduló víz. Magyar György álláspontja az, hogy

az engedélyen túl terjeszkedve és nem is ott bontottak, ahol szabály szerint lehetett volna, ez okozta a sárlavinát.

A családok gyakorlatilag pertársaságot alapítottak, de az ügyvéd azt mondta, hogy nem akar egyelőre pereket indítani. A bánya tulajdonosa írta, hogy elindult a vizsgálat, és annak kimeneteléről tájékoztatni fog – mondja Magyar György. Azóta az ígért határidőnek a többszöröse is eltelt. 

A Népszava azt írja, a bedőlt devizahitelesek egykori ingatlanaiba költözhetnek át a károsultak, de Magyar György szerint erről szó sincs. Ő úgy tujda, az 500 milliós alapból a MR Közösségi Lakásalap Nkft. nyitott egy irodát Recsken és ennyi. „Mai napig nem kereste fel senki a családokat, és az ügyvédi iroda szakértője mérte fel a károkat”– mondja Magyar.

A kártérítés lebonyolításával megbízott Máltai Szeretszolgálat által létrehozott MR Közösségi Lakásalap Nkft. még július 17-én adott ki közleményt arról, hogy megkezdte a munkát a Recsk Nagyközségben. Azt írják: „mobil Jelenlét Pontot hoz létre a személyes egyeztetésre és ügyintézésre, az egyéni élethelyzetre szabott lehetséges lakhatási megoldások felmérésére” és „jelenleg az előkészítés szakaszában van, az érintettek részére nyújtható, célzott – nem pénzbeli – segítségnyújtás biztosítása érdekében”.

Az ügyvéd azt mondja, a bányahatóság nem indított eljárást a Recsken történt eset kivizsgálására, mivel álláspontjuk szerint ez nem volt üzemzavar. Magyar Györgyék a bányavállalkozótól azt a tájékoztatást kapták, hogy saját vizsgálatot folytatnak le, amelynek máig nincs eredménye. 

Július elején írtunk arról, hogy mégis nyomoznak a recski sárlavina ügyében, mert az ügyészség hatályok kívül helyezte a rendőrség döntését és elrendelték a nyomozást. Magyar Györgyék a rendőrséget is megkeresték azt kérve, hogy a sárlavina által érintetteket tanúként hallgassák ki a nyomozás során. A rendőrség válaszában megerősítette a büntetőeljárás tényét és azt ígérték, hogy minden nyomozati cselekményről értesítik őket.

Tanúkihallgatás még nem történt, bár egy ilyen eljárás első szakaszát az adatgyűjtés teszi ki – magyarázta Balogh Szabolcs, az ügyvédi iroda munkatársa. Egyúttal azt is elmondta, hogy recski bányanyitás érdekében módosított helyi építési szabályzatában a falu felé eső részt „természetközeliként megőrzendőként” jelölték meg, ezért ott nem lehetett volna kivágni a fákat, ledózerolni a hegyet és üzemi tevékenységet folytatni – írja a Népszava. 

Horváth László a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint a recski kőbánya ellen hergel a baloldal. Nagy Sándor recski polgármestere szerint a Máltai elkezdte a munkát és elkezdték a felmérésket is. A Kékesonline arról számolt be, hogy Kasztrófavédelem és az Építésügyi Hatóság együttműködésben a károk felmérését végzi. Az ügyvéd szerint felelőség tologatása és elkenése folyik, a sértetteket semmibe se veszik. 

(Kiemelt képünkön: Recsk a sárlavina után. Fotó: Sztojka Attila Roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos Facebook oldala)