A tavaszi kerti talajmunkák alkalmával gyakran kerülnek elő a földből olyan lakók, akikkel alapesetben nem szívesen találkoznánk, és azt hisszük, feltétlenül védekeznünk kell ellenük.
A Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége szeretné elérni a Balaton ökoszisztémájának, értékeinek megőrzését, az állapotromlása megállítását és egy nagyléptékű természet-helyreállítási folyamat elindítását.
Egy új, cukorból készült katalizátor jelenthet potenciális megoldást a leválasztott szén, azaz a klíma gyilkos szén-dioxid hasznosítására.
Ez a magzatkárosító oldószeres szennyvíz ömlik a „Bócsai körforgalomnál” lévő termőföldre is.
98 évesen is megállíthatatlan a bolygó kapitánya.
2023. december 28., 10:01
Az Agrárminisztérium kiemelt figyelemmel folytatja az ország fával borított területeinek növelését, a határozott elkötelezettséget az is jelzi, hogy 2024-ben a Közös Agrárpolitika keretein belül az erdőtelepítési pályázatok az első között nyílnak majd meg – közölte az MTI-vel a minisztérium csütörtökön.
2023. december 23., 12:15
A pakisztáni Lahorban mesterséges esővel próbálták csökkenteni a légszennyezettségi szintet.
2023. december 20., 15:17
Az Európai Bizottság a farkasok nemzetközi státuszát szigorúan védettről védettre módosítaná a megnövekedett populációkra vonatkozó új adatok alapján – közölte szerdán a brüsszeli testület. A WWF Magyarország elutasítja a javaslatot, a természetvédelmi szervezet szerint ugyanis tudományosan nem megalapozott.
2023. december 20., 15:08
A Pilisi Parkerdő saját erdőfelújítások és erdőtelepítések, valamint megbízásos munkák során 2023-ban 2,5 millió facsemete ültetésével erősítette és gyarapította Budapest, illetve tágabb környékének legfontosabb klímavédelmi és rekreációs zöld infrastruktúráját, az erdőket. Idén a Parkerdő életében ezen kívül nagy szerepet kapott a Városierdő-fejlesztési Program, valamint jó eredményeket mutatott az Erdőbarát Rendezvény program – olvasható a parkerdő közleményében.
2023. december 17., 14:24
A legfőbb ügyészhez és a belügyminiszterhez fordul a Demokratikus Koalíció (DK), hogy megtudja, ki a felelőse a három éve történt szigetszentmiklósi olajszennyezésnek – jelentette be vasárnapi online sajtótájékoztatóján Kocsis-Cake Olivio, a párt környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminisztere és Kocsis Éva, a DK szigetszentmiklósi polgármesterjelöltje.
2023. december 15., 08:33
Az áruházlánc 60 százalékkal csökkentette a szén-dioxid-kibocsátását azzal, hogy különböző intézkedéseivel a megújuló energiára koncentrál.
2023. december 14., 07:59
Történelmi mérföldkőnek nevezte az amerikai elnök szerdán az ENSZ klímacsúcsán a fosszilis üzemanyagok kivezetéséről hozott döntést.
2023. december 10., 09:23
Az az ambíciónk, hogy minden második évben egy fenntarthatósági expót rendezzünk – mondta Áder János volt köztársasági elnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, ahol a politikában korábban betöltött szerepeiről is beszélt.
2023. december 8., 14:23
A klímakutató a Twitteren oszotta meg felettébb meghökkentő sztoriját a klímakonferencián megélt klimatikus kalandjáról.
2023. december 6., 20:15
Idén a Magyarország Talaja címet a hódmezővásárhelyi talajszelvény kapta a Magyar Talajtani Társaság által szervezett közönségszavazás alapján – jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az Év Talaja 2023 szakmai konferencián.
2023. december 6., 11:21
Az idei lesz a legmelegebb év a világban, mivel az év első 11 hónapjában a globális átlaghőmérséklet rekordmagas szintet ért el, 1,46 Celsius-fokkal haladta meg az 1850 és 1900 közötti átlagot – közölte az Európai Unió műholdas Föld-megfigyelési programja, a Copernicus szerdán.
2023. december 4., 19:34
Hazaindult Kínába hétfőn Edinburghból az a két óriáspanda, amelyet a skót főváros állatkertje kapott kölcsön Pekingtől a faj gyarapítása, valamint a skót-kínai diplomáciai és üzleti kapcsolatok erősítése jegyében.
2023. december 3., 15:08
Románia elkötelezett a megújuló energiaforrások mellett – hangsúlyozta Klaus Iohannis román államfő vasárnap Dubajban az ENSZ éjhajlatváltozási csúcstalálkozóján, miután Románia csatlakozott a Nemzetközi Napenergia Szövetséghez.
2023. december 2., 12:13
Magyarország is aláírta a globális nukleárisenergia termelő kapacitás megháromszorozására vonatkozó egyezményt szombaton az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28) Dubajban. Novák Katalin szerint Magyarország elvégezte a házi feladatát és a miénk a világ egyik legambiciózusabb klímaprogramja. #klíma
2023. november 30., 19:37
A továbbra is növekvő globális károsanyag-kibocsátást drasztikusan, 2030-ig évente 7 százalékkal kell csökkenteni ahhoz, hogy a felmelegedés ne haladja meg a 2015-ös párizsi megállapodásban rögzített 1,5 Celsius-fokot – áll a Világgazdasági Fórum Klímabajnok Vállalatvezetők Szövetsége és a Boston Consulting Group (BCG) által kiadott tanulmányban.
2023. november 30., 06:42
2024 január elseje helyett július 1-re tolódott az időpont.
2023. november 29., 18:16
A szakértők szerint inkább meg kellene tanulnunk együtt élni az ökoszisztéma-mérnököknek is nevezett állatokkal.
2023. november 29., 16:02
A rovartrágya mezőgazdasági felhasználása új távlatokat nyithat, amely a növénytápláláson és -kondicionáláson túl, a rovarkártevőkkel szembeni védelemben is utat mutat.