Borozni jó. Borozva koncerteket hallgatni még jobb! Borozás közben a Jazzy Rádió legjobb zenéire bulizni pedig egyenesen csodás! Május 17-20. között visszatér a Jazzy Fesztivál, a Jazzy Rádió többnapos zenei fesztiválja, ahol a minőségi zenék mellett 40 borászat kínálatába is belekóstolhat.
A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd – a húsvét és a karácsony mellett – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep.
A hazai médiatörténelemben először fordul elő, hogy a két ismert műsorvezető ugyanabban a műsorban köszönti reggel – ezúttal – a hallgatókat. Pachmann Péter ugyanis hat év után visszatér a Jazzy-re és csatlakozik a Business Class műsorvezetői gárdájához: Gundel Takács Gáborhoz, Kamasz Melindához és László Csabához.
A díjat minden év májusában ítélik oda egy olyan színművésznek, aki szoros kapcsolatban állt Iglódi Istvánnal. Idén Alföldi Róbert kapta az Iglódi István-emlékgyűrűt.
Vidnyánszky Attila családi elfoglaltságra hivatkozva nem hívta fel Kulka Jánost a Nemzet Színészévé választása után, a színházigazgató kisebbik gyermeke ballagott.
2024. február 24., 16:07
A beszélgetéssorozaton Kovács Ákos saját lánya a házigazda.
2024. február 20., 10:51
Új, online kiállításként is megtekinthető 1956 megrázó valósága. John Sadovy a magyar forradalomról készült fényképeit tette közzé a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM).
2024. február 19., 11:18
Kerényi Miklós Máté a minap a közösségi oldalán tudatta követőivel és rajongóival, hogy 30 év után úgy döntött, távozik az Operett stábjából.
2024. február 18., 16:48
Mások mellett Kovács Ákos és Zsédenyi Adrienn is a Terror Háza termeiben tart rendhagyó tárlatvezetéseket középiskolai diákoknak.
2024. február 17., 12:42
Tóth-Vajna Zsombor az első magyar, aki a londoni Westminster Apátságban ad koncertet. Erre még nem volt példa korábban az apátság hétszáz éves történelmében. Még III. Károly brit király is meghívást kapott a hangversenyre.
2024. február 16., 18:41
Paul McCartney visszakapta több mint 51 éve ellopott basszusgitárját. Az ex-Beatle hangszerének megtalálására tavaly Lost Bass néven szerveződött projekt, amely sikerre vezetett.
2024. február 14., 21:07
Lefújták szerdán a találkozót, amelyen a Nemzet Színészei választottak volna új tagot Benedek Miklós halála után.
2024. február 7., 17:57
Gina Carano azért perelte be a Disney-t és a Lucasfilmet, mert szerinte politikai nézetei és jobboldali véleménynyilvánítása miatt rúgták ki. A színésznő követeli, hogy vegyék vissza a Star Warsba. Perében Elon Musk is segíti.
2024. február 7., 07:57
Megsérült Vidnyánszky Attila a Petőfi Zenei Díjátadón.
2024. február 6., 19:00
A Rézeleje Fanfárosok táncházas zenekarként kezdte pályafutását, de ez évek során felvonulások, lakodalmak, fesztiválok ünnepségek sokaságán biztosította a zenét. Elkészült első lemezük, a Beköszönő csütörtökön a Fonóban perdíti táncra a közönséget.
2024. február 6., 12:59
Életének 72. évében meghalt Katona Szabó Erzsébet textilművész.
2024. február 6., 10:52
62 éves korában meghalt a híres countryzenész. Toby Keith beteg volt, gyomorrákkal küzdött.
2024. február 5., 14:47
Stefánia monacói hercegnő édesapja, III. Rainier herceg előtt tisztelgett a „Herceg a cirkusz szívében” cirkusztörténeti kiállítással, amely a Monte-Carlóban létrehozott nemzetközi cirkuszfesztivál fél évszázadát öleli fel.
2024. február 5., 13:48
Először szólalt meg súlyos balesete után a Nemzeti Színház művésze. Horváth Lajos Ottó azt mondja, hogy még egy huzamosabb ideig nem fog visszatérni a színpadra.
2024. február 4., 11:32
Ma már egyetemen tanít Amerikában Szász János filmrendező, az SZFE egykori tanára, aki 2021-es emigrációját követően über-sofőrként helyezkedett el.
2024. január 30., 08:20
Eljön az a pillanat, amikor kénytelen vagy szembenézni az előítéleteiddel. Ezen gondolkodom, amíg Bajrami Netta fotós alkotásait nézem. Elfordulhatnék, de már késő. Már befészkelte magát a fejembe a Down-szindrómás gyönyörű fotómodell. Vagy a sztómazsákos fiatal nő, aki fehérneműben is vállalta a fotózást, hogy megmutassa, van élet és van nőiesség még egy ilyen komoly beavatkozás után is.
2024. január 28., 19:38
Több mint hat évtizede van a pályán a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, aki jelenleg is a Vígszínház aktív tagja.
2024. január 28., 16:10
A Mona Lisa nem először lett aktivisták célpontja, az akcióról videó is készült.